A személyes új kedvencem
Én annak idején, amikor még nem jártak ennyire nehéz idők, nem kellett tartani attól, hogy az ember úton, útfélen megfertőződik,…
Én annak idején, amikor még nem jártak ennyire nehéz idők, nem kellett tartani attól, hogy az ember úton, útfélen megfertőződik,…
Az egy dolog, hogy az ember lánya nem igazán szeret takarítani, mert amikor neki kezd, akkor először mindig sokkal nagyobb…
Gondolom, hogy nem kell mondani senkinek sem, mennyire rossz az az érzés, amikor az ember az utolsó pillanatban döbben rá,…
A járvány és az általa okozott nehéz helyzet immár egy éve itt van az országban. Reméljük, hogy gyorsan tovább áll…
Az ember nagyon sokszor találkozik azzal a nehéz helyzettel, hogy szüksége lenne valamire, de fogalma sincs merre induljon, merre keresgéljen,…
Rengeteg ember döntött úgy az elmúlt egy – két évben, hogy kilép az irodából, üzletből, és az internet világát is…
Gyerekkoromra visszaemlékezve, már akkor tudtam, hogy én bizony nagyapámmal szeretnék együtt dolgozni, mert kicsiként sokat rá voltam bízva, és jártam…
Az új munkahely mindenki számára nagy kihívásokat tartogat. Nekem sincs ez máshogy, főleg úgy, hogy egy vezérigazgató személyi titkára lettem.…
Én nem vagyok az a típus, aki állandóan azon gondolkodik, hogy biztosítsa be magát nem várt események, balesetek vagy nehéz…
Aki ismer az tudja jól, hogy nagyon szeretem az apple termékeket. Különösen imádom a mac gépemet, mert hihetetlen kényelmes a…