Egyéb

Az iphone, mint felhasználóbarát készülék hódító útja

12 éve, hogy az iPhone berobbant a köztudatba. Az első fejlesztések 2004-ben indultak el, a fejlesztő, Steve Jobs, akinek azt gondolom, rengeteget köszönhetünk, hatalmas potenciált látott az érintőkijelzőben, és ez irányba vitte tovább a munkát. Amikor készen lett, és bemutatták világszerte, Európában Németország volt az első, ahol elkezdték értékesíteni a készüléket. 2010ig bezárólag közel 74 millió iPhone-t értékesítette, ami hatalmas teljesítmény.

Az összes készüléknek karcálló, LCD üveg kijelzője van, a fejlesztések alatt az átmérője folyamatosan nőtt. Akkumulátor szempontjából beépített, lítiumion akkumulátorral rendelkezik, ami a legtöbb készülékkel ellentétben a felhasználó által saját kezűleg nem távolítható el. Ha cserére, vagy csak szimplán kisebb javításra szorul, akkor egyetlen megoldás az iphone szerviz, ahol több éves tapasztalattal rendelkező technikusok tudnak nekünk segíteni. Szerencsére nagyon sok kiegészítő kapható már a telefonhoz, legyen szó telefontokról, fóliáról, autós töltőről, a létező szinte összes színben, méretben, fazonban megtalálhatóak hozzájuk azok a kiegészítők, amik nem csak tetszetősek, hanem nagy szolgálatot tehetnek nekünk a mindennapokban.

Minden készülékhez jár egy apró sim kulcs, amire mindenképpen érdemes vigyáznunk, mert enélkül nagyon nehéz lenne kivennünk a sim kártyát. Manapság az iPhone státusszimbólum, a külső megítélés szempontjából fontos eszköz ahhoz, hogy a lehető legjobb benyomást keltsük embertársaink felé.